Már Paracelsus is felismerte, hogy lelki állapotunk, érzéseink milyen fontos szerepet játszanak egészségünk megőrzésében, betegségeink kialakulásában. Szerinte 5 oka lehet a betegségnek – örökletes, mérgezés, fertőzés, belső lelki ok (mai szóval pszichoszomatikus) és külső szellemi befolyás (ide tartoznak nála a negatív környezeti hatások, külső stressz, idegen szuggesszió – pl. média). Ebből négyet a mai orvostudomány is elismer, ám igazán csak az első hárommal foglalkozik. De mi van, ha lelki, szellemi állapotunk betegít meg bennünket- nem bírjuk a sok stresszt, nem tudunk mit kezdeni sok felgyülemlett haraggal, sértődéssel, megül bennünk az elkeseredés? Bekapunk pár pirulát emiatt kialakult testi nyavalyáinkra, és megyünk tovább. Lelkünk pedig továbbra is segítségért kiabál, hacsak nem kezdünk vele is valamit.

Történt, hogy egy jól előreprogramozott, zsúfoltra betervezett napon még az óra csörgése előtt arra ébredtem, hogy itt a világvége…  A fejemben kések szurkáltak, melyek behatoltak egészen az agyamig, két halántékomnál egyre szorosabbra húzták a satut, és ha szememet résnyire nyitottam, a behatoló fénysugarak, mint millió apró pici, égő tűhegy fúródtak a koponyámba. Gyógyszerek be, majd nyomban ki. Újra gyógyszer be… Semmi. Sötét szoba, talpmasszázs, újra gyógyszer, majd este 6-kor jön az ügyelet.

Kedves barátságos doktornő hatalmas injekciós tűvel. Végre valami hat! „Sajnos csak a tüneteket tudom enyhíteni”- hallom a hangját valahonnan a távolból. El kéne menni kivizsgálásra – háziorvos, neurológia, Ct” – javasolja.

Ám ha az embernek esik éppen szét a feje, akkor a legkevésbé sem arra vágyik, hogy zsúfolt várótermekben ücsörögjön mindenféle vizsgálatokra várva. Így aztán másnap felhívtam az általam ismert akupunktúrás rendelőt, és időpontot kértem. Elég meggyőző lehettem, mert egy óra múlva már ott ültem az orvos előtt.

Megnézte a pulzusomat mindkét kézen, a nyelvemet, mélyen belenézett a szemembe, és megállapította, hogy itt bizony chi hiány van a máj és gyomor meridiánban. „Aha”, - mondtam, és bólintottam okosan, no persze csak annyira, hogy minden mozdulatra érzékeny fejem ne fájjon még jobban.

Felfeküdtem a kezelőágyra, ahol tűkkel megspékelve feküdtem ½ órát. Ezután megkaptam a gyógynövény bogyóimat, és vártam a további használati utasítást magamhoz:

„Mit egyek, mit csináljak, hogy gyorsan túl legyek rajta?”

„Örüljön sokat! Érezze jól magát! Ez a legfontosabb!”

Tehát öröm orvosi rendelvényre!  Nekem ez tetszik!

Azóta minden reggel azzal indítok, hogy elképzelem, milyen remek nap vár rám, és este visszanézve újra élvezem nap legszebb, legjobb perceit. És valóban jobban érzem magam a bőrömben!

S persze a világ ment szépen tovább a maga útján, miközben én a fejemmel voltam elfoglalva, és észre sem vette, hogy én kiestem belőle néhány napra. Hát ennyit önön fontosságunk tudatártól! J

Szóval nem tudom, hogy éppen hogy áll a chi a máj és gyomor meridiánomban, de azt igen, hogy örömmel élni az életet jó.  S ha ez magától nem is megy mindig, hát akkor örüljünk orvosi rendelvényre!